2017.VI.28.

Részletek

Írta: Super User

Kategória: Világgá mentem. Kajakkal...

Készült: 2017. június 28.

• Kajakra világgá mentem természetesen kajakkal

2017.VI.28.
Lat 37° 24,9323'N
Lon 024° 22,7406'E

{xtypo_dropcap}L{/xtypo_dropcap}ustán keltem. Egy néni jött a parton végig, kagylókat keresett a vízben, de csak a hajómat találta. Megállt és végignézte. A guarára rákérdezett, minek az. Nem akartam neki a laterálfelületekről mesélni, mondtam, hogy a stabilitáshoz kell nagy hullámoknál. Megettem a maradék vacsorámat, amikor jött a part üzemeltetője és mondta, napközben a nyugágy itt 10 euró. Elmeséltem neki, már mennék is, csak iszom fönn egy kávét. Ettől megnyugodott.

A Riva di Pisses bár környékén úgy tűnik, a helyiek kabócákat termesztenek. Ilyen térzenét ritkán hallottam eddig a görög szigeteken.

A kávém mellett töltés, naplóírás. A személyzet egyike, aki a napozóágy mibenlétéről tájékoztatott, mondta, Androson lakik. Andros és Evia közt az áramlat valóban erős, ha ott szél van, a közlekedés aránylag rázós.

A következő szigetet 150°-ra kell becélozni. A helyiek azt javasolták, nyugatról kerüljem. Indulás után tévesen azt hittem, hogy egy távoli pont 150°-ra már egy másik sziget. Tévedtem. Nisos Kea meredek, magas, sziklás partjai következtek órákig, ezt megszakította néhány középszerű öböl homokpaddal, népes civilizáció sehol. A meredek sziklafalas partoknál szinte azonnal mélyült a víz. Itt erős szélben borzalmas interferált hullámzás lehet. Itt gondolkodtam azon, hogy hiába van a hajó partközelben, az néha rosszabb, mint a nyílt víz, mert a part szétszedheti az ember hajóját, ő meg partra sem tud mászni, csak felkenődni rá.

Később jött csak el az átkelési pont. Ismét pont ott nem volt nekem pihenőnek valami kikötő, így csak egy kicsit álltam le a vízen. Itt a változatosság kedvéért olyan veszélyes alámetszések voltak a sziklafalon, hogy kecskéket sem láttam.

Az átkeléshez nem volt kedvem. A rádión valahol galewarningoztak, a hullámok sem voltak a tegnapiak. Jobbról jött a szél. Szinte semmi forgalom nem volt. Ha igen, akkor az tőlem sok mérföldre. A rádiót hallgatva egy búvárhajó főgépe leállt valahol és a szervizhajóval beszélt. A 16-osról a 06-os csatornára térnek át ilyenkor. Nagy nehezen értem el Nisos Kythnos előre kinézett öblét, Kolonát. Ez egy érdekes hely. Agios Louka egy kis sziget volt mellette, de keletről és nyugatról annyi hullámverést kaphatott, hogy homokhíd képződött a sziget és a fősziget között. Így egy különleges, szinte bármikor használható kikötő jött létre, melyhez védőgátakat sem építettek. A hajók horgonyon lengnek, csak én nem. Mint valami ógörög hajó, kimásztam a partra.

Véletlenül egyetlen ember volt a parton, pont ott, ahol a legjobb feljáró kínálkozott számomra egy fellegvár jellegű tavernához. Egy nő napozott ott. Mire kihúztam a hajót, már nem volt ott, így akadálytalanul, ,,zavaró tényező'' nélkül jutottam fel a lépcsőn a tavernába. Itt azonnal megkérdezték, melyik szigetről jöttem. Amikor mondtam, hogy a közeli Keáról, csak néztek. A mögöttem lévő asztalnál ülők mindenképp névjegyet akartak cserélni, kíváncsiak voltak eljövendő sorsomra. Belgiumból jöttek és megpróbáltak lebeszélni arról, hogy Thirát dél felé elhagyjam. Időközben befogtam az öbölben az egyetlen olyan motorjachtot, aminek AIS-e volt. Egyetlen horgonyzó vitorláson sem volt bekapcsolva az adó, látszott, hogy akinek van, csak menetben használja. Ilyen alapon kajakra még menetben is túlzás lenne egy AIS adó... De talán néha mégsem, majd kiderül (igen, később nagyon beláttam, hogy néha jó jön).

Ettem egy steaket. Úgy éreztem, az utóbbi evezés után ezt megérdemeltem. Ezután írtam a naplót. Mi mást...?

Amikor már mindenki, minden jachtos elindult aludni a hajójához, én is. Hozták a számlát. Szerintem a személyzet hülyének nézett, mert csak egy hülye nem ismer fel egy stornó számlát, ami a gépből jön, görög szavak, az összeg pedig 0,00. Fölötte a valós összeg, majd annak negatív értéke. A pincér kummantani akart volna? Engem itt nem fognak szeretni. Eddig mindenütt járt víz a vándornak, itt nem. Emiatt visszaadtam a cetlit, rákérdezve, mi ez. Rohangáltak egymás közt, majd sűrű elnézéskérés közben hoztak egy valódit. 1 euró szervizdíj is volt rajta, amit megérdemeltek, mert valóban finom volt. A hangulat is tökéletes, valószínűnek tartottam a végén, hogy a pénztárgépet valami új fiú kezelte.

Kidobtam a matracot a hajó mellé, lekentem az égett bőrömet aloe krémmel, és elkenődtem a homokban. Két jachtos a sötétben a hajóm mellett kolbászolva mentek a bocijaik felé \footnote{így hívják a skipperek a kis gumihajót, mellyel kijutnak a partra}, nem állták meg, hogy ne kérdezzenek ki a fél életemről. Föléjük néztem az ég felé, nem láttam semmit, ami rájuk szakadna, így kedvesen társalogtam. Végül a fejem alól a kispárnának használt sárga dobozból kaptak egy szép színes névjegyet, aminek nagyon megörültek.
Alvás!

Gépírás: Horváth Eszter Add a comment

2017 VI. 26.

Részletek

Írta: Super User

Kategória: Világgá mentem. Kajakkal...

Készült: 2017. október 08.

• Kajakra világgá mentem természetesen kajakkal

2017.VI.26.
Lat 37° 39,241'N
Lon 024° 1,459'E
19:43 UTC

Nem alszom sátorban többet. Amint kelt a nap, megőrültem. Megragasztottam még, amit a vízálló dobozban kellett, a sátor rúdját rövidítettem a maróval, majd a toldót odaszilikonoztam, hogy szükség esetén szét bírjam szedni. Egy solarpanelt kitettem a napra, hogy töltsön valami Li-ion aksit. Berámoltam magam a hajótól 10 méterre az árnyékba, főztem egy levest és pótoltam a naplóírást. Ez az írás elhúzódott, ekkor bántam meg, hogy a másik két solarpanelt nem tettem ki. Legközelebb nem leszek lusta, gondoltam.

Indulás előtt jó volt fürdeni, nem nagy adag van mára, csak a Sounion. Eleveztem egy öböl előtt, ahol 2016-ban aludtam. Most oda sem mentem, elvesztette varázsát: tele volt turistával. A következő sziklakerülésnél előbukkant a Sounion, a Poszeidón-templom. Lassan haladtam. Ez most a nap hatása, a kezdeti degenerálódás. Elértem a nyugati oldalról végre azt a helyet, ahova előző nap kellett volna érnem. Természetesen mivel keletre mentem, a szél is keletivé változott.

A hajót kitoltam a kavicsos részre. Közben egy turista éppen pakolta a dolgait, úgy tűnt, nagyon melege van. A zászlómra mintha csúnyán nézett volna. A taverna legszélső asztala pont üres volt. Azonnal elfoglaltam, mivel teltház volt. Végre árnyék! Kávé görög módra, nehogy ledőljek az asztal alá az álmosságtól, majd grillezett feta sajt. Ha már eszek, olyat kell, ami nincs a hajóban. Közben mindent feltöltöttem. Amikor kihozták a fetát, kis adagnak tűnt, de nagyon laktató volt. Sült paradicsom, olíva, feta, meg valami fűszer, mellé két szép nagy kenyér, az elmaradhatatlan vízzel. Előttem a hegytetőn a Poszeidon-templom, no meg a homokos strandöböl a hajómmal. Itt most csak a sirályokat érdekelte a piros kompozit kaszni, pont az ülésem fölé szállt az egyik napozni. Ha odavágok egy kavicsot, demoralizálom a hangulatot. Itt mindenki szereti a madarakat.

Ekkor egy váratlan pillanatban a szomszéd asztalnál ülő három japán nő lábaihoz letelepedett egy ijesztően hosszú farkú macska, teljesen kutyafejű volt szegény. Bundája kissé szétszórt volt, nyilván valaki drótkefével fésüli. Az E.N.O.A klubban is láttam macskát, neki 10 cm-es farka volt. Esélyes, hogy erre műtötték át. Szegény semmit nem kapott még tőlem sem, így elsompolygott.

Nehezen álltam fel az asztaltól. Egyszer csak megjelent egy busznyi 20-30-as korosztályú nő és félkörívben lepedőkkel fészket raktak a hajóm körül. Miután fürödtek 5-10 percet a tengerben, annyira elfáradtak, hogy mind letelepedett napozni. Eltelt egy kis idő, egy strandoló kisfiú az úszást segítő polifoam lapját frizbi-jelleggel közéjük vágta vizesen. Percekig röhögtek, majd ismét csönd lett. Ez a jelenet bearanyozta a napomat. Ennek örömére felmásztam a domboldal --- vagy inkább hegy --- tetején lévő Poszeidón-templomhoz. Vettem néhány képeslapot, majd beültem a cafetériába. Itt negyed óra múlva észrevették, hogy ott vagyok, pedig nem vágytam társaságra, hiszen voltunk a teraszon talán tízen. Ez kevésnek számít errefelé. Egy kis adag fagylaltot kértem. Görög meglepetésfagylalt jött, a szemem majd kiesett. Felzabáltam egészben.

Készítettem a templomról néhány képet, de bemenni, belépőt fizetni most nem volt kedvem. Más dolgom van, evezni egy nagyot, majd a végén jutalomként, ha megérdemlem... Írtam kicsit a naplót, interneten hírt adtam magamról, bár az igazán jó képek a hajón maradtak a másik fényképezőgépen. Úgy tűnik, a kártyaolvasóm megmurdált. Ezt még németországi munkámnál, Brémában vettem. Még nem tudom, mivel fogom dühömben szétütni. Csodaszép képeket készítettem egy távoli tankerről, ami egy sziget előtt húzott el nyugatra. A sziget előtt kis köd volt, így úgy nézett ki, mintha lebegne a horizont fölött. A köd vonalában haladt a hajó. Sötétedésig megpróbáltam tisztázni a hup.hu-n, miért áll le az egyik rendszerem emergency módba. Systemctl problémám van, odáig eljutottam. Zárórakor jött az öregúr, akire még 2016-ból emlékeztem, oltogatta a lámpákat. Indultam vissza a hajóhoz. Most nem légvonalban, a cserjésben mentem vissza a hajóhoz, az aszfaltutat választottam. Hiba volt.

Az emberi korlátoltság egyike az aszfaltutakban látható. Előre elmondják az embernek, hol haladhat. Előző nap a parti úton láttam egy autókaravánt, amelynél szánalmasabbat vízen nem lehet látni. Ha az első autó leáll vagy lassul, ugyanazt teszi a többi is. Mint a birkák. Alattuk a tenger, ahol szabad az út, nincsenek korlátok, csak ha a hajód nem bírja a nagy vizet...

Az aszfaltút oly mértékben elkanyarodott a tengertől, hogy a kivilágított Poszeidón-tempom takarásba került. Csak vezet út a hajómhoz --- gondoltam, többet ezen az úton nem közlekedek. Ötször hosszabb volt, mint a légvonal.

A kis tavernában halk tangóharmonika szólt, vendégek is halkan burkoltak. A vízre merőlegesen, farral kifelé állítottam a hajót, majd megágyaztam mellé, hogy ne lássanak rám a vendégek, akik 10 méterre tőlem még romantikáztak néhány órát. A Poszeidón-templomot bámulva aludtam el a hajóm mellett, felettem a kristálytiszta éggel.

Gépírás: Horváth Eszter Add a comment